Nagyon gyakran hozzák a gazdák kedvencüket azzal, hogy biztosan megmérgezték, általában a tettest is sejteni vélik valamelyik szomszéd személyében. Ha egy betegség hirtelen tör ki, látványos tüneteket produkál, és még ráadásul rosszban is vannak a szomszéddal, egyből mindenki mérgezésre gondol. Pedig szerencsére a mérgezések a feltételezettnél jóval ritkábbak, sokszor a saját gondatlanság okozza, de azért persze előfordulnak rosszindulatú, szándékos esetek is.

Általánosságban elmondható, ha egy állat lázas, valószínűleg nem mérgezett. Csak az úgynevezett „sárga méreg” okoz lázat, ez azonban nagyon ritka. Ha láttuk, hogy az állat a mérget felvette, azonnal vigyük állatorvoshoz. A két órán belül végrehajtott hánytatás, vagy gyomormosás életmentő lehet.

A leggyakoribb mérgezés, főleg ilyenkor ősszel, a patkányirtó, kumarin típusú mérgek felvétele. Kék, vagy rózsaszín lehet, jóízű, szívesen fogyasztják kutyák, macskák. A tünetek 2-3 nap után jelentkeznek, vérzékenység, erős vérzések, főleg a szájból, vérszegénység, kihűlés formájában. Van ellenmérge (K1-vitamin), időben alkalmazva jól gyógyítható.

Gyakoriak még a különféle rovarirtó szerek okozta mérgezések. A felvétel után hamarosan erős nyálzást, hányást, görcsöket, idegrendszeri tüneteket tapasztalunk. Kezelése tüneti, a kimenetel nagyban függ a felvett méreg mennyiségétől. Néha előfordul az a fatális hiba, hogy kutyának gyártott piretroid tartalmú cseppeket (Exspot, Advantix, Duowin) macskára tesznek, ami szintén erős mérgezést okoz. Minden szert csak az előírt állatfajon, dózisban, és módon alkalmazzunk.

A rovarirtókhoz nagyon hasonló tüneteket okoz a csigairtó, általában az ilyet fogyasztott állatok nem menthetőek, bár a legutóbbi ilyen kutyus szerencsésen életben maradt.

Tragédia forrása lehet az elöl hagyott fagyálló, édeskés íze miatt az állatok szívesen felveszik. Gyógyíthatatlan veseelégtelenséget okoz.

Az otthoni gyógyszerezés veszélyei közül kiemelném a paracetamol tartalmú tablettákat. Egy negyed szem Rubophen, Panadol, vagy más ilyen hatóanyagú készítmény kivégzi a macskát. Olyan vérelváltozást okoz (a vér barnás színű lesz-methaemoglobinaemia), ami általában nem gyógyítható.